Nihil novi



Az egyház, és főleg a papok és püspükök elleni dühös támadások még nem csitultak el, nem akarnak „haladni a korral. A gyűlölet elleni felvonulások résztvevőinek arcát gyűlölet torzítja el, van, ahol öklök lendülnek, van, ahol baltával esnek az oltárnak (Rypinben például), a keresztény hit jelképeit a pöcegödörbe hajítják – korábban csak a „műtermekben”, de ma már mindenki lehet művész.

A nagy televízióknál, és még inkább a legnagyobb internetes portálokon állandó a manipuláció, amely  úgy mutatja be az egyházat és a kereszténységet, mint Szodomát és Gomorrát, ahol tíz igazat sem találni. II János Pál, aki nem olyan rég még – úgy tűnt – szentségével és tekintélyével a legtöbbünket egyesítette, most egy olyan hecckampány célpontja lett, amilyenről még Jerzy Urban* sem álmodhatott 40 évvel ezelőtt. Elérkezett? A vég napjait éljük? Eljött az utolsó ütközet? A jelenleg készülő, Lengyelország 16. századi történelmét, vagyis politikánk és kultúránk valódi „aranykorát” feldolgozó könyvemen dolgozva egy latin versre bukkantam. Lefordítva így hangzik a vers eleje: „Átkozd a papokat, a mennybélieket vesd meg, / Kerüld a szokásokat, a böjtöt, a szent imákat, / Nevetség és megvetés tárgya legyen számodra a zsinatok tanítása, / Gúnyold a szertartásokat, a bűnbocsánatot, az egyházi átkot. / Az imát vedd semmibe, a gyónást tagadd meg. / Ki az isteni szolgálattal és az Úr kenyerével a templomokból! / Magadat tartsd többre, mint illik. / Vesd meg a papokat és királyokat, / Ahogy a Szentírást is, a régi törévenyek, / doktorok szavait, cselekedeteit ne hidd el. / Légy ügyes csaló, tanulj meg jól hazudni, / Feljebbvalóidat tedd a nép előtt nevetségessé, / szegd meg a szerzetesi esküt, szítsd a zűrzavart. / Ilyen légy...”. Így írta le az egyház ellenségeinek tevékenységét 500 évvel ezelőtt, a reformáció kezdetén a lutheránus forradalomra válaszul a költő és püspök Andrzej Krzycki („Útmutató egy jó lutheránus számára”). Így volt már akkor is. Nemcsak Krzycki püspök versében, hanem az őt körülvevő valóságban is, a „megújulásra” való felhívásokban, és az azokat követő tettekben is. E felszólítások következtében pedig templomokat romboltak, képeket égettek, a kolostorokból pedig – jobb esetben csak – kiűzték az apácákat és szerzeteseket. Ez történt például Gdańskban is 1524-ben. Azt akarom-e mondani ezzel, hogy ez a lutheranizmus lényege? Nem, ezt a kérdést meghagyom a teológusoknak. Hálás vagyok azért a felbecsülhetetlen szépségért, amellyel az evangélikus Johann Sebastian Bach, vagy a mi kálvinistánk – a Krzyckivel egy időben alkotó –, Szamotuły Wacław zenéje dícsőíti Istent. Persze értem azt is, hogy az olyan pápák romlottsága, mint például VI. Sándor, botrányt, ellenállást, lázadást eredményezett. Úgy, ahogyan ma is botrányt kelt a „levendula-maffia”** tényleges jelenléte az egyházi hierarchia lényeges pontjain. A botrányra adott reakció lehet öngyógyító reflex, ha észrevesszük gyengeségeinket, és kegyelemért folyamodunk. De következhet belőle rossz is, ha elhisszük, hogy Isten helyére ülhetünk, és hogy az egyházat a saját vágyaink szintjére süllyeszthetjük. Ha pedig az Egyház nem hagyja magát, el kell pusztítani az ő „törvényeik”, az ismeretlenek által megalkotott „értelem világossága” és a „haladás” nevében. Egy másik 16. századi szövegben olyan sorokat találni, amelyek szintén találóan írják le a mai helyzetet: „A sátán ugyanazokat a módszereket alkalmazza ma is, mint a kezdetektől fogva, amelyekkel a mi boldogtalan századunkban megtévesztette a szomszédos népeinket: [...] magára ölti a »világosság angyalának« képét. Saját lényegét az igazság álcájába bújtatja”. Bizony, ez egy régi történet. Semmi új. Az idézett szavakat leíró Stanisław Hozjusz bíboros nem elégedett meg a melankólikus gondolatokkal, hanem a harcot is vállalta. A harcot, amelyet legtömörebben Szamotuły Wacław 1549-ben írt, „Egyetemes gyónás” című költeménye ír le. Ahogy Hozjusz, ő is Istenhez fordult segítségért: „Engedd győzni a keményen harcolókat: A test földi örömei és a sátán – a mi ellenségeink”. A béke boldogság, de a küzdelmes életünk mennyei. Ezt az – egy másik, katolikus költő által a 16. század végén írott – igazságot ismételgetem magamban, mikor a kezeimet tördelve a mai világunkra tekintek. Az örök küzdelem tovább folyik, és mi ennek részesei vagyunk. Hogy melyik oldalon, az a mi döntésünk. 

 

 

*A 80-as években jelentős funciókat viselő baloldali lengyel újságíró, propagandista, az utolsó kommunista kormányok szóvivője

**Homoszexuális papok csoportja

Andrzej Nowak történész, a Jagelló Egyetem professzora, Közép-Európa és Ororszország szakértője 

 

A szöveg a DoRzeczy folyóirat 2019/33. számában jelent meg.