A mai apák



 

A mai apák

 

E portál hasábjain nem régen már foglalkoztam az anyaság témájával*, így most ideje górcső alá venni azt is, hogy hogyan néz ki az apák helyzete 2019-ben Lengyelországban.

 

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy kultúrkörünkben az elmúlt évtizedekben az apaság ugyanúgy hatalmas változásokon ment keresztül, mint az anyaság. Apának lenni évszázadokon keresztül az egyik alapvető férfi szerep volt, kivéve, ha valaki a szerzetesi vagy papi hivatást választotta. Ma ez nem ennyire egyértelmű. A mai lengyelek – ahogy arra rámutat az Anya és Apa Alapítvány kutatása** – az utazásba, a világ csodálatába menekülnek a mindennapok elől, szeretik a jó ételeket, a jó minőségű alkoholokat, a szórakozást, és a munkában valósítják meg önmagukat. A gyermekvállalás a kényelmes, az élvezetekre és az önmegvalósításra fókuszáló élet elvesztésével jár együtt, erre pedig nem mindenki áll készen. Van akinél idősebb korban jön el az apaság iránti vágy, van akinél még akkor sem. Folyamatosan növekszik a szinglik, illetve a házasságon kívüli kapcsolatban élők száma.

Ma már a házasságkötés sem jelent egyet a gyermekvállalással. Nagyon sok minden megváltozott azóta, hogy az utódnemzést egy házaspár általánosan elfogadott természetes feladatának, megkérdőjelezhetetlen jónak és Isten áldásának tekintették. Maga a házasság intézménye is, amely valaha addig tartott, „amíg a halál el nem választ”, válságban van. A Lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint*** a házasságok 36%-a végződik válással, a városokban ez az arány azonban 44%. A kiskorú gyermekek közel 60%-a nevelkedik csonka családban. Jelenleg Lengyelországban minden negyedik gyermek házasságon kívül születik. A gyermekek száma (0-14 évesek) is fokozatosan csökken, ma a népesség alig 15%-át**** teszik ki, a termékenységi ráta pedig 1,45. Ez a tendencia minden Európai Uniós országra jellemző. Míg a mi világunk öregszik, addig az afrikai országok növekvő és nagyon fiatal társadalommal büszkélkedhetnek – az ebben a tekintetben élen járó Nigerben a 0-14 évesek aránya a társadalmon belül közel 50%*****, a termékenységi ráta pedig 6,89.******

 

Milyenek azok a férfiak, akik megkockáztatták a kényelmes élet és a szingliszabadság feladását, és apák lettek? Miért döntöttek így? Milyennek látják saját apasági küldetésüket, és hogyan valósítják meg azt a mai idők nehézségei közepette, és olykor az otthonról hozott minták nélkül?

 

AZ IGAZI ERŐ

 

Marek Skalski szülei egyetlen gyermeke. Az anyja tanárnő, két állása is volt. Az apja ivott, és beteges féltékenység gyötörte felesége iránt. Nem verte, de lelkileg bántalmazta, folyamatosan kereste a hűtlenség bizonyítékait, kikényszerítette a megcsalás beismerését. Az anya próbálta megóvni a fiát ettől, de így is sokat látott, és hallott, még ha nem is értette, miről van szó. Végül az apa elhagyta a családot, elköltözött a saját szüleihez. Marek ekkor alig 5 éves volt. Ettől kezdve az apa nem is érdeklődött a fia iránt. A házba visszatért a nyugalom, bár anyagilag nagyon nehéz körülmények között éltek.

Marek abba a płocki általános iskolába járt, ahol édesanyja dolgozott. Minden nap egyedül ment haza az iskolából két kilométert gyalogolva a mezőkön keresztül, vigyázva a traktorokra. Megtanulta, hogyan kell fát aprítani, tüzet rakni, szendvicset készíteni – egyedül kellett boldogulnia, amíg az anyja haza nem ért a munkából. Vasárnaponként reggel hétre járt szentmisére. Nyugalmas élet volt. Az idill akkor ért véget, mikor középiskolába került. Egyedül találta magát egy teljesen új környezetben. Az az apahiányból fakadó szükséglet, hogy erősnek látszon, mások elfogadják és észrevegyék, itt nagyon erősen jelentkezett. Elhatározta, hogy tagja lesz az iskola elitjének – csatlakozott a foci iránt szenvedélyesen érdeklődő fiúk csoportjához. Édesanyjánál kikönyörögte a Petrochemia Płock felirattal ellátott Reebok mezt. Elkezdődött. Észrevették. Az új barátaival töltött szünetek alatt megtanult cigarettázni, lógni, idővel pedig még pénzt szerezni is a város sötétebb negyedeiben. A mez kötelezett, elkezdett járni a Petrochemia Płock meccseire, „aktív” szurkoló lett – részt vett a rendbontásokban, a verekedésekben és az ivászatba torkolló idegenbeli meccseken is. Ez nagy hatással volt a személyiségére is, növekedett benne az erő iránti vágy. Az iskolában megbukott. Később és egy másik iskolában érettségizett.

20 éves volt, mikor barátaival először ment az Astigmatic nevű elektonikus zenei fesztiválra. „Egy téren voltunk, és kaptam egy tablettát. Valaki azt mondta: Maro, ma nem iszunk. Ma csak egy tablettácska, és repülni fogunk, jót fogunk mulatni. Nagyon jól szórakoztam a tabletta után, nem volt agresszió, nem lettem másnapos, teljesen magával ragadott a zene. Reggelig táncoltunk, elég volt vizet innom. A buli azonban véget ért.” Hasonló élményeket, hasonló zenét kezdett keresni. Płock mellett volt egy diszkó, ahol ezt megkaphatta. Nem volt drága, tablettát kapott, tökéletesen szórakozott. Ismerőseivel minden szombaton itt voltak. Egy tabletta azonban már nem volt elég – kettő, három, öt kellett. Kipróbálta a marihuanát is, hogy rövidesen áttérjen az amfetaminra. Már nemcsak szombatonként bulizott. Munkát vállalt, hogy megkeresse a pénzt a szórakozásra. Ez a pénz azonban kevés volt, ezért meglopta az anyját. Végülis elérte a célját – valaki lett, kezében tartotta a klubokat, drogot árult, tisztelték a városban. A másik oldalról viszont padlóra került: „Két lábon járó zombi lettem. A tisztulásnál, vagyis akkor, amikor a narkotikum hatása megszűnik, abszolút semmi gondolatom nem volt. Ez két, három napon keresztül tartott. Ösztönösen cselekedtem, mint az állatok, nem volt a fejemben egy grammnyi gondolat sem. Fél napon keresztül képes voltam egy pontot bámulni a falon.” Édesanyja ekkor az iskola igazgatója volt, és mindenki látta mi lett a fiából: „ egy nulla”, „hulladék”, „narkós”, „kopasz huligán”. Közeli hozzátartozóin kívül mindenki megtagadta.

 

Amikor egy koncerten megismerte Aniát, tizenegy tabletta volt benne, ez majdnem halálos adag. Időnként találkozgattak, a fiúnak kezdett fontossá válni a lány: „Furcsa lány volt. Érettségi előtt állt, a szülei csak heti egyszer engedték el. Ez engem nagyon idegesített. Jó három hónap telt el, mire meghívott magához, és megismertem a szüleit.” Az egyik első beszélgetésük alkalmával a lány megkérdezte tőle, hogy ő is vallásos-e. Hogy ne rontsa el a hangulatot, azt mondta, hogy igen, pedig akkoriban Isten és az egyház semmilyen jelentőséggel nem bírt számára. Kiderült, hogy a vasárnapi mise plusz találkozási lehetőséget jelenthet: „Számomra az egy óra szenvedés volt. Álltam, izzadtam, rosszul voltam, néha még szédültem is. De ötven perc után kijöttünk a templomból, elmentünk sétálni, és ezért megérte.” Ania miatt megnövesztette a haját, és stílust váltott: „Farmer, zöld póló és fekete pulóver. Kínos volt így kimenni az utcára... De hagytam magam így felöltöztetni.” A lány felajánlotta neki, hogy menjenek el együtt egy imaestre a plocki szalézi templomba – a fiú nem akart, de megígérte, hogy érte megy. Az emberek olyan sokáig nem jöttek ki a templomból, hogy türelmetlenül bement. Pont abban a pillanatban, amikor a pap az Eucharisztiával körbejárt a padok között, és megáldotta a jelenlévőket. Letérdelt hátul a padok között, hogy senki ne ismerje fel. „Balszerencsémre a pap épp felém jött. Amikor 2-3 méternyi távolságra volt tőlem – ezt mindig fizikai tapasztalatként írom le, mert az volt – elöntött a szeretet, az öröm és a béke, amelyet soha korábban nem tapasztaltam. Annyira erős érzés volt, hogy zokogni kezdtem. A kabátom ujjában sírtam, hogy senki ne ismerjen meg. Valamiféle katarzist éltem át, a könnyek úgy ömlöttek a szememből, hogy nem tudtam őket kinyitni. Egy gondolat jutott csak eszembe: Jézus itt van. Ekkor megértettem, hogy most már kinyithatom a szememet, és amikor ezt megtettem, az első amit megláttam, a Szentséggel előttem álló pap volt.” Ez volt az a pillanat, amely a feje tetejére állította az életét. Három órán keresztül gyónt egész életéről, a gyónás során ő és a gyóntatója is sírt, mint a záporeső. Elkezdte visszaszerezni a szabadságát – a cigarettától, a drogoktól, az alkoholtól, a pornográfiától és az édesapjától örökölt beteges féltékenységtől. Terhes kapcsolatait felszámolta. Befejezte az egyetemet – amit élete egyik csodájának tart tekintettel arra a pusztításra, amit a drogok vittek véghez a fejében –, elkezdett rendesen dolgozni, ma a Megújulás a Szentlélekben nevű közösség vezetője Płockban.

2010 júliusának legforróbb napján összeházasodtak Aniával. 2014 elején, nem sokkal karácsony után, amikor mindenki gyermekáldást kívánt nekik, Marek elment misére. Éppen Sámuel első könyvéből olvasták fel Anna történetét, akit kinevettek terméketlensége miatt. Megütötte az egybeesés a felesége nevével, és megörült, hogy ő most nem jött vele, mert rosszul esne neki hallani ezt az olvasmányt. Mikor másnap meghallotta az olvasmány folytatását, amelyben Anna áldásban részesül, és ígéretet kap, hogy fiút fog szülni, úgy érezte, hogy ez nekik szól. Azt gondolta, hogy ez lehetetlen, de hazafelé menet vett két terhességi tesztet. Mindkettő pozitív lett. A harmadik, amelyet reggel vett, szintén. Kiszámolták, hogy fiuk, Tymoteusz december 25-én, karácsonykor fogant. 2014. szeptember 19-én jött világra. Pontosan három évvel később – 2017. szeptember 19-én – megszületett második fiuk, Miłosz is. „ Azt mondják, hogy ez véletlen, én pedig azt mondom, hogy a Véletlen az a Szentlélek világi neve.”

Ugyanilyen véletlen folytán találta meg az utcát, ahol édesapja lakott, és évek múltan újra kapcsolatba került vele, illetve a nagyszüleivel. Ki tudta mondani: „Megbocsátok”. Ennek a találkozónak köszönhetően sok év után édesapja is megbékélt Istennel. Az élet úgy alakult, hogy nem sokára elhunyt a nagyapja, majd a nagymamája, végül pedig Marek édesapját is eltemette.

 

Marek Skalski z rodziną 

 

 

„Most tulajdonképpen minden nap más, mert amíg a kisfiam nem lesz óvodás, vele foglalkozom, közvetítek, tárgyalok, három különböző konfliktushelyzet és nehéz kérdések. Minden feladatomat úgy kell alakítanom, hogy az első helyen Isten legyen, a másodikon pedig a család. Ez őrülten nehéz, és valószínűleg sosem fogom 100%-ig megoldani. Tudom, hogy Isten megadja az ehhez szükséges erőt és képességeket. A megvalósításra pedig ott az egész életem. Ez az én történetem.”

 

AZ APA JOGA

 

Mikołaj Urbanowski akkor vált ismertté, amikor 2010-ben megjelent a sajtóban, hogy a Szczecini Egyetem általa vezetett régészeti kutatócsoportja – Lengyelországban először – neandervölgyi ember maradványaira bukkant. 2012-ben Mikołaj – aki életét megosztotta Szczecin, a munkahelye, és Varsó között, ahol a hét nagy részét töltötte feleségével és három gyermekével – elkezdett dolgozni a habilitációján. Egyre több időt töltött Szczecinben, de a felesége ezt nem vetette a szemére. A gyerekeitől azonban megtudta, hogy anyjukhoz jár egy bácsi, aki éjszakára is ott marad. Kiderült, hogy a felesége megismerkedett a szomszédok egy barátjával, és beleszeretett. Mikołajt felkavarta a dolog, de kész volt megmenteni a házasságát, annál is inkább, mivel a gyermekei még kicsik voltak, a fiai 7 és 5 évesek, a kislánya pedig alig 3. Az első beszélgetések alkalmával a felesége azt mondta, hogy elhagyja a szeretőjét, de a következő adandó alkalommal, mikor a férje elutazott Szczecinbe, minden dokumentumot elvitt otthonról – tulajdonlapokat, szerződéseket, a közösen vezetett informatikai cégük papírjait. Később egy őszinte pillanatában a nő beismerte, hogy azt akarta elérni, hogy a férfi költözzön ki a közös lakásukból, amelyben ő akart tovább lakni a három gyerekkel és az új élettársával. A férfi azonban nem akarta elhagyni a lakást, amelyben a házasságát élte, és nem akarta elhagyni a gyermekeit sem. Ekkor a felesége átköltözött az anyja lakásába. Mindkét nő tett róla, hogy Mikołaj úgy érezze magát a saját lakásában, mint egy betolakodó. Soha nem hagyta magát addig provokálni, hogy bántsa a feleségét, ő azonban mégis kék kártyás eljárást kezdeményezett ellene (A „kék kártya” a családon belüli erőszak elleni küzdelem eszköze Lengyelországban). Csak hét hónap hivatalról hivatalra járás után érte el végül, hogy ezt visszavonták. Többször megjelent a lakásukban a rendőrség, a felesége családja is zaklatta. Rémálom volt, és fájdalommal nézte, hogy milyen nehezen viselik a gyerekek is ezt az otthoni háborút.

Egy nap, mikor visszatért Szczecinből, üresen találta a lakást, minden mozdíthatót elvittek az ő dolgain kívül. Elvitték az autót is. Azt sem tudta, hol vannak a gyermekei. Elkezdte keresni őket. Kiderítette, hogy nem messze, egy bérelt lakásban vannak a feleségével és az ő új partnerével együtt. Megvásárolta, ami a legszükségesebb, hogy lakni lehessen a lakásban, és elkezdte magához hordani a gyerekeket a felesége nemtetszése ellenére. Mindig is jó viszonyban volt a gyerekekkel, most pedig még inkább igyekezett erősíteni a velük való kapcsolatot, vagyis egyáltalán nem jelentett problémát, hogy elvigye őket magához, hiszen a gyerekek maguktól is szívesen mentek. De facto alkalmazták a felváltott felügyelet jogát, csak bírósági végzés nélkül. Ekkor a felesége keresetet nyújtott be a bíróságon a gyerekek elhelyezése ügyében. Mikołaj úgy viselkedett, ahogy minden apa, aki először van a bíróságon. Azt gondolta, hogy ha logikusan érvel, meg fogják hallgatni: „Miért kell dönteni a gyerekek elhelyezéséről, Tisztelt Bíróság? Először is nem vagyunk elválva. Az én lakásomban van a gyermekek élettere, a feleségem megpróbálta elvinni őket onnan, de ez az ő érdekeikkel ellentétes. Ha a feleségem el akar válni, majd akkor eldöntjük az elhelyezést”. Az ítélet sokként érte: „A gyermekek lakóhelye minden esetben az anya lakóhelye.” A felesége pontosan azt kapta, amit szeretett volna. De ez csak az első volt a követelések és az azokkal együtt járó bírósági tárgyalások közül. Az eleje annak a harcnak, amelyről nem sejtette, hogy öt hosszú éven keresztül fog tartani.

 

Hamar rájött, hogy a feleségét szakértők segítik, támogatják. Kiderült, hogy a szomszéd nő, akin keresztül megismerkedett az új partnerével, a bíróságon dolgozik.

 

A gyermekek elhelyezésének ügye után következett a tartásdíj. Régészként Mikołaj akkoriban nettó 2 800 złoty-t keresett. 1 800 złoty-s tartásdíjat szabtak ki rá. Lakása fenntartása 1000 złoty-ba került neki havonta, frank hitele további 700-ba, de a bíróságot ez nem érdekelte. Napról napra szörnyűségesebb anyagi helyzetbe került. Szczecini munkahelyén azonnal fel kellett mondania. Az utazás és az ottani szállás olyan költséget jelentett, amelyet nem engedhetett meg magának. Azzal a tudattal jött el az egyetemről, hogy aligha lesz esélye valamikor is visszatérni a tudományos munkához . Nem tudott állandó munkát találni Varsóban, ezért informatikusként kezdett el dolgozni. A tartásdíjat nem tudta fizetni, de még annyit sem tudott adni a feleségének a gyerekekre, mint korábban.

Ügy ügyet követett. A gyerekek továbbra is fele időt töltöttek az apjukkal. A fiúk egyenesen menekültek hozzá az anya tiltása ellenére. Ekkor a nő a bírósághoz fordult a láthatás rendezésének ügyében. A tárgyalás során Mikołaj megpróbálta elmagyarázni, hogy az apjuk akar lenni a gyerekeknek, nem pedig csupán az ismerősük, de a bíró nem akarta meghallgatni. Az anya ismét megkapott mindent, amit akart. Mikołaj hetente néhány órát, illetve minden második hétvégét tölthetett a gyerekekkel. Távozáskor a bíró azt súgta a feleségének, hogy tekintettel arra, hogy lakást kell bérelnie, kérhet magasabb tartásdíjat is. A fiúk továbbra is menekültek az apjukhoz. Ezért az asszony keresetet nyújtott be a láthatás megsértése miatt. Pénzbüntetést szabtak ki az apára azért, mert a megszabottnál több időt töltött a gyerekeivel. A ki nem fizetett tartásdíjak miatt zárolták a bankszámláját, alig tudott megélni. Élete néhány hónap leforgása alatt drasztikusan megváltozott. Értetlenül nézte, hogy egyik ügyet veszíti el a másik után. Így folyt ez addig, amíg, ahogy ő maga mondja „kicsit észhez nem tért”. Elkezdte saját maga átnézni a jogszabályokat, az ítélkezési gyakorlatot, továbbá több tanulmányt, riportot és a nemzetközi kutatások eredményeit is áttanulmányozta, amelyek egyértelműen azt mutatták, hogy ha már bekövetkezett a szerencsétlenség, a család szétesése, akkor a gyerekek számára a legelőnyösebb a felváltva gyakorolt felügyeleti jog. Elkezdett alaposan felkészülni a tárgyalásokra, igyekezett uralkodni az érzelmein. Fontos változást eredményezett, hogy beidéztette tanúként a bíróságon dolgozó szomszéd nőt, aki jelentős támogatást adott a feleségének. Valami elkezdődött az ügy körül, két bíró is elutasította a szomszéd beidézését. Az ügyet egy harmadik vette át, aki nagyon alaposan áttanulmányozta az esetet, és hosszan elbeszélgetett mindkét szülővel. 2017 novemberében – mintegy biztosítékképpen a párhuzamosan folyó válóper idejére – döntés született a felváltott felügyeleti jogról. Mikołaj megpróbált megegyezni a feleségével a tartásdíjadósság ügyében is, amely ekkor már 50 ezer złotyra rúgott. De a felesége nem volt hajlandó semmilyen engedményre. Egy év múlva a helyzet azonban megváltozott. A válóper során az asszony megpróbálta bebizonyítani, hogy a házasságuk széteséért teljes egészében Mikołaj a felelős. A férfi azonban  olyan ítéletért küzdött, amely szerint a felesége a hibás. A tárgyalás során, mikor a feleség észlelte, hogy a tanúk vallomásai nem használnak neki, felajánlotta a férjének a bírósági ítélet nélküli válást, cserébe lemondott az adósság törlesztésének hatósági végrehajtásáról. Mikołaj belement ebbe. Ma Mikołaj csonka családjának élete lassan visszatér a normál kerékvágásba, a gyerekek nyugodtabbak és boldogabbak, mert rend van az életükben, a szülők pedig tisztelik egymást. Mikołaj bizonyos szinten visszatért a szeretett régészethez, és a nyári hónapokban ásatásokat vezet, bár a tudományos karrier számára jelenleg elérhetetlennek tűnik. Más apákkal együtt megalapította a „Gyerek Joga” Egyesületet, amelynek alapvető küldetése, hogy változásokat érjen el a jogi szabályozásban az elvált szülők gyermekeinek jóléte érdekében, illetve közvetve az apaság támogatásáért is. Ennek érdekében azt próbálják elérni, hogy a felváltott felügyelet joga legyen az előnyben részesített megoldás. Az egyesület parlamenti képviselőkkel együtt dolgozik a jogszabály megváltoztatásán, támogatja a gyermekeikkel való kapcsolatért küzdő szülőket, civil szereplőként pedig jelen vannak bírósági tárgyalásokon is.

 

Mikołaj Urbanowski 

 

„Az élet időnként meglep minket. Soha nem gondoltam, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök. Azt gondoltam, hogy a házasságom az életem végéig fog tartani. A sors másképpen rendelte. Azt kértem, hogy kulturáltan váljunk el. Azt akartam, hogy a gyerekek feletti felügyeletet osszuk meg. Ezt megkaptam, de ötévnyi pokol után. Szeretném tudni, hogy mi szükség volt erre, de nincs kit megkérdeznem. Lehet, hogy még valami jó is kisül ebből a lengyelországi jogszabályok megváltoztatását illetően? Ezzel vigasztalom magam, mert jó valahogy megmagyarázni azokat a dolgokat, amelyekkel találkozunk.”

 

 

 

AMIM VOLT, AZZAL TETTEM IZGALMASSÁ AZ ÉLETET

 

Konrad Grzybowski a Tiszta Szív Mozgalom katolikus ifjúsági szervezetben ismerte meg későbbi feleségét. E közösség keretein belül tettek először bizonyságot hitükről, majd lelkigyakorlatokat is vezettek. Évekkel később létrehozták a Ster na Miłość (Kormányzás a szeretet felé) Alapítványt, amely szónoki képességeik és a családi élet értékeiről, illetve a  szerelem felelősségteljes megéléséről szerzett tapasztalataik gyümölcse. Előadásokat tartottak iskolákban, plébániákon fiatalok, jegyesek és házastársak számára. Egyre több meghívást kaptak, az alapítványuk fejlődött. Idővel Konrad – szakmáját tekintve termelési mérnök – felmondott a munkahelyén, egy nagy kozmetikai gyárban, hogy a feleségével együtt 100%-ban az alapítványukkal foglalkozhassanak. Alapítványnál dolgozni merőben más, mint egy gyárban állást vállalni. Konrad bevallja, hogy nem volt könnyű Istenre bíznia az anyagi dolgokat, mert a férfinak kell gondoskodnia a házról és a család anyagi biztonságáról.

2016-ban teljes gőzzel beindult az alapítvány, ez év októberében azonban megrázó diagnózist kaptak másfél éves kisfiukról, Józiáról. A kisfiú gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedett, amely egy súlyos, progresszív, gyógyíthatatlan, öröklődő betegség. Nem volt rá gyógymód, csak egy halványka reménysugár maradt, ekkor már ugyanis folytak a klinikai kutatások a gyógyszer után. Minden további gyermeküket fenyegette a betegség, Isia pedig akkor már második gyermeküket várta. Azt ajánlották neki, hogy vetesse el a gyermeket. Ezt visszautasították, bár Józia állapota és a megszületendő gyermek betegségének lehetősége miatt teljesen összeomlottak. „Nehéz felidéznem, hogy mit éreztem, és gondoltam akkor. Csak arra emlékszem, hogy a feleségem sírt, ezért én nem engedhettem meg magamnak, hogy összetörjek. Kritikus pillanat volt. Több tucat könyvet olvastam az apaságról, a férfiasságról. Olvastam Jacek Pulikowskit, Josh McDowellt, John Eldridge-t, Szymon Grzelakot, szóval tudtam, milyen apa leszek – elmegyek a fiammal kirándulni a hegyekbe, ez lesz számára az első lépés a férfivá váláshoz, megtanítom biciklizni, focizni. És akkor kiderült, hogy nem tudom megtanítani biciklizni, mert nem képes rá, nem tanítom meg focizni, mert nem tud járni, nem tudok neki jutalmat adni azért, hogy felvette, és bekötötte a cipőjét, mert nem tudja, és soha nem is lesz képes ezeket megcsinálni... Nem így képzeltem el az apaságot. Mindent előre elrendeztem, megvoltak az elképzeléseim. Nagyon nehéz pillanat volt, kicsordultak a könnyeim, nem vagyok vasból. Meg kellett változtatnom az elképzeléseimet. Már nem a fiamat alakítottam az apaságról való képzeteim szerint, hanem saját apaságomat igazítottam a fiamhoz. Elképzeltem, hogy lehet hogy nem fogunk együtt biciklizni, de fogunk együtt sakkozni.” Józia betegsége megtanította őt a szeretetre, az önmagáról való lemondásra, az önfeláldozásra. Gyógyszer nem volt, így maradt a gyógytorna, hogy amennyire csak lehet, lelassítsák a betegséget, hogy kivárják az éveket, mire felfedezik a gyógyszert, és hogy minél tovább megőrizzék a gyermek képességeit. Konrad visszatért az állásába. Délig dolgozott, utána hazatért, hogy a gyermekével foglalkozzon. Mikor kollégái kérdezték: „Hogyhogy ilyen gyorsan elmész a munkából?”, azt felelte, hogy van egy második, sokkal fontosabb, otthoni munkája. „A kapcsolatom a fiammal nagyon mély. Sok mindent átéltünk együtt. Sok utazást, kórházakat, nehéz pillanatokat. Fiam most tölti be ötödik életévét. Az egész eddigi élete játék kellett volna, hogy legyen. Nekem pedig meg kellett tanulnom, hogy hogyan vegyem rá a gyógytornára, hogy ne érezze magát rosszul amiatt, hogy míg más gyerekek az udvaron szaladgának, neki ülnie és tornáznia kell.  Amink volt, abból kellett izgalmassá tenni az életet. El kellett érnem, hogy a fiam boldog legyen, hogy megszeresse a gyógytornát. Egyszer azt mondta nekem: Apa, te a barátom vagy. Köszönöm neked, hogy tornázol velem. Egy négy éves kisfiú. Rendkívül elérzékenyültem. Nem számítottam rá, hogy ilyesmit fogok hallani tőle.” Józia húga, Terenia 2017 februárjában jött a világra. Egészséges, energiával teli kislány született. A szülés hirtelen történt, nem volt idő Igát korházba vinni, otthon szült, Konrad segítette világra a babát. Ez nagyon jelentős tapasztalat volt számára. Mikor Isia még várandós volt, megtudták, hogy a gyógyszerrel kapcsolatos kutatások felgyorsultak, és Olaszországban a klinikai tesztekhez olyan csecsemőket keresnek, akiknél még nem jelentkeztek a betegség tünetei. A lengyel orvosok együttmőködésének köszönhetően a kislány diagnózisát nagyon gyorsan megkapták – a bátyjához hasonlóan sajnos ő is beteg volt. Rómába telefonáltak az ottani professzorhoz, akitől ezt a feleletet kapták: „Nagyon sajnálom, de az utolsó, huszonötödik csecsemőt egy héttel ezelőtt vettem fel a programba. Nem tudok segíteni.” Összeomlottak. Végül Terenia a professzornak köszönhetően egy másik kutatóprogramba került. Elrepültek Rómába a tolókocsis kisfiukkal és a két hónapos kislányukkal, nem tudván, hogy mennyi időt fognak az Örök Városban tölteni. A pallottinus nővéreknél szálltak meg, és náluk vendégeskednek még mindig. Konrad érzi, hogy Isten oltalmába vette a családját ezekben a nehéz pillanatokban: „Ha Terenia nem lenne beteg, akkor az olasz orvosok Józiáról sem tudnának. Annak köszönhetően, hogy ő is velünk volt, egy év után ő is megkapta a gyógyszert. Sokkal hamarabb, mint ahogy arra Lengyelországban sor kerülhetett volna. Az utolsó pillanatban, mert már rendkívül gyenge volt. Nehéz volt nézni, ahogy szeretett volna mászni a padlón, de nem tudott. Terenia megmentette a bátyját, ő pedig Tereniát, kölcsönösen segítettek egymásnak. Mikor az emberektől azt hallom, hogy: „Szegények, két beteg gyereketek van!, akkor azt felelem, hogy ez Isten akarata. Gyakran van az életben, hogy valami történik – valamilyen tragédia, betegség, szerencsétlenség –, és azzal Istennek megvannak a saját tervei. Lehet, hogy nem egyből, de később kiderül, hogy ennek is megvolt a maga értelme.”

 

Konrad Grzybowski z rodziną 

 

 

Terenia eddig a Bambino Gesú kórházban gyógyult, nemsokára átkerül a międzylesiei Gyermekegészségügyi Központba. Nemsokára Józia is elhagyja a Gemelli klinikát, és Lengyelországban kapja tovább a gyógyszereket. Lassan a Ster na Miłość Alapítvány is újjáéled, amely leállt, mikor Iga és Konrad bizonytalan időre Olaszországba utaztak a gyerekekkel. „Valamikor azt gondoltuk, hogy a Ster Isten számára nélkülözhetetlen szervezet, de kiderült, hogy a Jóisten a Ster nélkül is jól megvan. Nagyon nagy volt az érdeklődés, és éreztük, hogy valami jót csinálunk, de két éven keresztül a Ster nem működött, a világ pedig nem dőlt össze. Sokat tanultunk ebből. Újból elkezdtek hívni minket, mi pedig mentünk. Teljesen más tapsztalataink vannak jelenleg, máshogy tekintünk az életre. Egyszer azt mondta valaki nekünk, hogy mindenki örüne neki, ha olyan elrendezett élete lehetne, mint nekünk. Most, két évnyi betegséggel való küzdelem után, amikor az „édes élet” után ebbe a nehéz szituációba kerültünk, azt mondják: „Aha, akkor mégsem annyira jó, de mindezek ellenére mégis boldogok vagytok, mosolyogtok. Hogy csináljátok? Azt mondhatom, hogy Isten és a feleségem nélkül nem lennék képes errre. A házasságunk számomra az a tér, ahol pihenhetek, feltöltődhetek. Azért imádkozom Istenhez, hogy még sokáig ne vegye el tőlem a feleségemet, mert bármit el tudok képzelni, de csak vele. Nagyszerű dolog, ha valakinek ilyen szuper felesége van.” Iga és Konrad jelenleg harmadik gyermeküket várják, aki 2020 elején fog a világra jönni.

 

AZ APASÁG A KORRAL FEJLŐDIK

 

Andrzej Kwasowiec matematikus, egy nagy biztosító cégnél dolgozik. Mariával egy częstochowai zarándoklat alkalmával ismerkedtek meg. 16 éve házasok. Mikor a leendő családjukról beszélgettek, kettő, esetleg három gyermeket terveztek. Ma hat gyermeket nevelnek: Gosia 15, Wojtek 12, Asia 9, Kasia 7, Karol 3 és fél, Klara pedig 1 éves. Andrzej szülei, akik Podlasieból származnak, nagyon büszkék az unokáikra. A nagypapa szeret az unokáival dicsekedni az ismerőseinek, annál is inkább, mert az unokák nagyon szeretnek náluk lenni, akár a varsói lakásukban, ahol nagy élmény számukra földön alvás, akár a podlasiei házban, ahová a nyári szünetre érkeznek.

A multinacionális cégnél, ahol Andrzej dolgozik, 700 alkalmazott van. A nagycsaládosság itt nem megszokott. Rajta kívül a cégnél dolgozik még egy hét- és egy ötgyermekes apa, legalábbis Andrzej róluk tud, mint sokgyermekes apákról. A többi kollégájának legfeljebb három gyermeke van. A cégben mindenki tudja, hogy Andrzejnek ilyen népes családja van. Amikor valamilyen olyan új terméket vezetnek be, amelynek célcsoportja a család és a gyerekek, kikérik a véleményét. Ki tudja mondani azt, amit gondol, és néha elgondolkozik rajta, hogy nem véletlenül van ennél a cégnél. „Egyszer, egy új termék bevezetésekor kihirdették a projektet, a tervezetet, amelybe azonban nem számították bele a nyári szabadságokat. Nem voltam jelen ezen a megbeszélésen, a következőn azonban egyenesen megmondtam, hogy van 26 nap szabadságom, el kell vinnem a gyermekeimet valahova. Megdöbbentek. Aztán kiderült, hogy nemcsak én akartam a gyerekeimmel lenni a nyári szünetben. Végül mindenki, aki akart, elment szabadságra. Úgy szervezték meg a munkát, hogy ez lehetséges legyen. Ez néhány éve történt, amikor az emberek még jobban aggódtak a munkájukért. Valószínűleg, ha akkor nem mondom ki, amit gondolok, senki nem mert volna szabadságra menni.” Andrzej megjegyzi, hogy a szülői feladatokhoz és az apasághoz való hozzáállás változik. Nemrégen a cége bevezetett plusz két hét fizetett apasági szabadságot, azon kívül, amit a munkatörvénykönyv garantál.  Megjegyzi azt is, hogy a főnöke tudja, hogy a gyermekes szülők megbízhatóbb munkavállalók, ritkábban mondanak fel, mint az egyedülállók, vagy azok, akiknek nincsen gyermekük. De tudja, hogy ez nem minden cégnél van így.

 

Házasságuk eleje óta a városon kívül szerettek volna lakni Mariával. Vettek egy földet, és építettek rajta egy házat Varsóhoz közel. Az életük továbbra is kötődik a városhoz, a gyerekek ide járnak iskolába és óvodába, Andrzej pedig itt dolgozik. Maria, aki ápolónő, nem dolgozik a szakmájában, vezeti a háztartást, neveli a gyerekeket. Andrzej elkötelezett a gyerekek nevelése iránt, de elismeri, hogy a felesége jelentősen több időt szentel nekik, mint ő.  Minden embernek van valamennyi szabad ideje. Van, aki könyvet olvas, van aki fut, vagy kerékpározik, utazik a világ körül, vagy elmegy a kollégáival sörözni. Mi ezt az időt a gyermekeinknek szenteljük. Az ember mindig maga dönt. Lehet hat gyereke az embernek, és lehet nem foglalkozni velük, vagy lehet minden időt velük tölteni. Okosan kell felosztani az időt – a gyerekekre, a feleségemre, magamra, a munkámra.” Andrzej szerint a sok gyerek az egész családtól jobb időbeosztást, a gyermekektől pedig nagyobb önállóságot követel.  „A gyerekek önállósága segít minket. Emlékszem egy jelentre az óvodából: jött két szülő a gyermekükkel, az apa levette a gyerek cipőjét, az anya a kabátját. Én nem éreztem, hogy segítenem kellene átöltözni a gyerekemnek, és mivel ez sokáig tartott, addig olvastam valamit a telefonomon. Mikor a feleségem elhozta a gyereket az oviból, hallotta, hogy mennyire érzéketlen vagyok, mert játszok a telefonomon, a gyereknek pedig egyedül kell átöltöznie. Biztos gyorsabb lenne, ha segítenék neki, de hosszútávon jobb, ha adunk neki időt, hogy megtanulja.” Egyébként a felnövő gyerekek is igénylik az önállóságot. A nagyobb gyerekek egyedül jönnek haza az iskolából busszal, csak ritkán megyünk értük autóval. Maria csak a nehéz hátizsákjaikat hozza el az iskolából.

„Több gyerek esetén elfogadóbb az ember azzal szemben, hogy nem minden ideális. Tavaly egy iskolai nyári lelkigyakorlatra egyedül mentem el az öt gyerekkel. Maria a terhessége utolsó szakaszában volt, és otthon maradt. Mindenki csodálkozott, hogy egyedül jöttem, de az akkor 14 éves Gosia el tudta már látni magát, a 11 éves Wojteknek szintén nem volt szüksége a segítségemre, mert minden meg tudott egyedül csinálni, a 8 éves Asiának elég volt kevéske segítség, a 6 éves Kasia is fel tudott egyedül öltözni, csak a két és fél éves Karolra kellett több figyelmet fordítani. Kasia első nap – vasárnap volt – felvette a legszebb ruháját. Végül egész héten ugyanabban a ruhában volt, ami biztos nem fordulhatott volna elő, ha velünk van a feleségem, de nekem nem volt ellene kifogásom. Szerintem ez nem volt probléma.”

 

Arra kérdésre, hogy Lengyelország családbarát ország-e, Andrzej azt feleli, hogy az állam nem csekély segítséget nyújt a családoknak. Az ő családjának elég nagy bevétele van, de sokakról tud, akik az 500+-nak – amely egy családtámogatási program Lengyelorszában – köszönhetően törlesztették a hitelüket. Kihasználják az adókedvezményeket is, aminek köszönhetően éves szinten jelentős összeg marad náluk.

 

Rodzina Kwasowców

 

„Van Nagycsaládos Kártyánk is, még ha ez csak aprósság is, akkor is jól jön. Például a Tátra Nemzeti Parkban felmutatjuk a kártyánkat, és soron kívül beengednek minket, mert nem kell fizetnünk.”

A társadalmi megítélés változó. „Vannak emberek, akik nem szívesen beszélnek az 500+-ról, mert igazságtalannak tartják. Ezek nem kellemes beszélgetések.” De több a pozitív tapasztalatuk. Andrzej azt mondja, hogy többször hallotta a munkatársaitól, hogy csodálják őt. A magánfogorvosuk mindig ad nekik kedvezményt, noha ezt sohasem kérték. Mikor Olaszországba utaznak szabadságra, a számos utódnak köszönhetően szintén sok bónuszt kapnak, előfordult, hogy dupla adag fagylaltot kaptak egy áráért, vagy az étteremben adtak nekik kedvezményt. „Assisiben egy katolikus szálláshelyen szálltunk meg. Étkezéseknél idősebb emberekkel ültünk egy asztalnál, akik érdeklődve figyeltek minket, és mosolyogtak. Ez aranyos volt, de kicsit úgy éreztük magunkat, mint az állatkertben. Ott tartózkodásunk végén az idősek csoportjával foglalkozó szerzetes megkérdezett minket, hogy adhat-e édességet a gyerekeknek, azért hogy megköszönje a kellemes asztaltársaságot. Olaszország nagyon barátságos hely a gyermekes családok számára.”

„Az USA-ban, ha valakinek sok gyermeke van, egyből azt gondolják, hogy akkor ő biztosan katolikus, amis vagy mormon. Vagy muzulmán. Alapjában véve a hívő emberek számára a sok gyermek áldás. Az apasághoz való hozzáállásom a gyermekkel együtt fejlődött. Az elején úgy álltam hozzá, mint egy feladathoz, és felidegesítettem magam, ha valami nem sikerült. Most már jobban értékelem a gyerekekkel töltött időt. Ez a változás valószínűleg a korral jár, és nem függ a gyerekek számától. Később elkezdtem különféle előadásokat hallgatni, hogy mi hat a férfiasságról és az apaságról alkotott képemre. Sok időm nincs, ezért általában akkor hallgatom ezeket, amikor metróval utazom. Az apa legfontosabb szerepe a példamutatás. Ez nem mindig sikerül, de igyekszem. Elmagyarázok különféle dolgokat a gyerekeknek, és ösztönzöm őket a hit aktív megélésére is. A mai világban nehéz gyermeket nevelni, különösen egy nagyvárosban. Figyelmesnek kell lenni, és imádkozni kell.”

 

 

Marta Dzbeńska - Karpińska 

 

Kép: Marta Dzbeńska-Karpińska, illetve a Skalski, Grzybowski és Kwasowiec családok magánarchívumai

 

* https://kurier.plus/node/628

** http://www.mamaitata.org.pl/raporty/ojcowie-2017

***https://stat.gov.pl/obszary-tematyczne/roczniki-statystyczne/roczniki-s…

**** https://stat.gov.pl/obszary-tematyczne/ludnosc/ludnosc/podstawowe-dane-…

***** https://www.populationpyramid.net/hnp/population-growth/2015/

****** https://pl.wikipedia.org/wiki/Lista_państw_świata_według_współczynnika_dzietności

 

 

 

Autorka jest z wykształcenia politologiem i fotografem, redaktorką portalu wrodzinie.pl